Hófehér Cadillac Eldorado tűnik fel időnként Békéscsabán, a Dobozi úton. Mi sem természetesebb: az Eiffel-toronynál áll meg, a sofőr pedig sapkában, fehér kesztyűben besétál a fűnyíróklinikára. Horváth László gyerekkori álma teljesült az interneten vett autócsodával, mely az óceánon át hajózott be Amerikából Európába.
Idén ünnepli 100 éves fennállását a JC Whitney autós kiegészítőket forgalmazó cég, ebből az alkalomból összeszedték a valaha kínált 10 legfurcsább terméküket.
Noha sokan úgy érzékelik, hogy jobban vakítanak a LED-es hátsó lámpák, az ADAC vizsgálata nem tudott mérhető különbséget felfedezni a hagyományos izzókhoz képest.
Hivatalosan is bemutatkozott Esztergomban az Suzuki Vitara, ami a gyár egyik legfontosabb típusa lesz, úgy számolnak az idei 165 ezer autóból 70 ezer lesz az új szabadidő-autó.
A végéről rajtolva mindkét futamban a hatodik helyezést szerezte Michelisz Norbi Argentínában. A műszaki okból bukott időmérőért kárpótolt remek autózásával a Zengő Motorsport versenyzője, aki már az első körben a legjobb tízben volt.
A három éves autók között 100 autóra nézve mindössze 89 problémát jeleztek a Lexus-tulajdonosok az Egyesült Államokban végzett J.D. Power Jármű Megbízhatósági Felmérésen.
Genfben az Auris és az Avensis új arcát ismerhettük meg, és ezzel párhuzamosan napvilágot láttak a felfrissített Corolla első képei is. Utóbbiból is lesz hibrid változat.
Amíg a jelenlegi Nissan Micra világautó, a következő generációt már kifejezetten nekünk fejlesztik. A Sway tanulmány mutatja, hogy sportos lesz a megjelenés.