A névváltást egy modellfrissítéssel köti egybe a Mercedes, technikailag az ML-ből lett GLE-osztály legnagyobb újdonsága a kábeles hibrid hajtás megjelenése.
Európában folytatja tovább terjeszkedését az indiai Mahindra, amely a hírek szerint a Pininfarinával folytat előrehaladott tárgyalásokat annak felvásárlásáról.
Az Alpina B5 és B6 típusokból készül az 50-50 darabra limitált születésnapi különkiadás, amelyeknél 60 lóerővel tovább növelik a 4,4 literes V8-as biturbó teljesítményét.
Az esetek többségében eddig a vadásztársaságok voltak kénytelenek viselni a vadelütésekből származó károkat, a törvény tervezett módosítását követően azonban alapesetben az autósokat terhelheti majd a felelősség.
A Wolves on the Ice csapata pár hete Erdélyben, Zeteváralján jégmotorozott az olvadozó tavon, ahol két, egyelőre nem hivatalos Guinness Rekord született.
Az a baj, hogy a márka szellemi tulajdonának számító formai elemeket is átvett Henrik Fisker, amikor megalkotta az általa tervezett Vantage alapján a Thunderbolt kupét.
Teljes erővel azon dolgozik a Sanya Sihai cég, hogy sorozatgyártásban is elérhetővé tegye a nyomtatóban készült autóját. Vagyis kis sebességű elektromos járművét.